December 24-én (2018-at írunk), amikor landoltunk Miamiban, nyoma sem volt a hazai karácsonyokon nevelkedett ember által megszokott környezetnek: a felhők között buján átkukucskáló Nap kellemes 26 fokkal fogadott bennünket, miközben ezernyi nagy szakállú télapó bukkant fel erről-arról a pálmafák tövében. Három napot töltöttünk a városban, hogy aztán felfedezzük a Magyarország nagyságú államot s folytassuk utunkat Mexikóba. Szilveszteri kirándulás 2018/19 - első rész.

Reggel fél hatkor találkoztunk Rékával a BUD Airporton szenteste reggelén (ez milyen hülye szókombináció :D), hogy ezt az évet is valami szuper helyen zárjuk. Szerencsénk van: kihasználva a munkahelyem által biztosított kedvezményes utazás lehetőségét komolyabb anyagi megterhelés nélkül juthatunk el szinte bárhová a világban - nekünk meg eszünk ágában sincs kihagyni ezt a lehetőséget! Néhány lehetséges opció összegyűjtése után abban maradtunk, elsőként megpróbáljuk a BUD-FRA-MIA útvonalat, aztán ha mégsem jön össze, akkor a nap hátralevő részében induló Bogota, Sao Paulo, Bangkok vagy Buenos Aires desztinációk egyikén kötünk ki. A lényeg, hogy minél távolabb Európától olyan országban, ahol van tenger/óceán és nyár :)

Végül simán felfértünk a Frankfurt-Miami járatra, így délután fél 3kor bekövetkezett egy jó 15 éves álom: betettük a lábunkat az Amerikai Egyesült Államok területére! Az USÁ-ba való belépés - a korábban innen-onnan összeszedett rémhírekkel ellentétben - elég laza Miamiban, a legnagyobb kihívást talán a hatalmas sor kivárása jelenti. Elsőként egy kioskon kell pár kérdésre választ adnunk (gyakorlatilag ugyanazokra, amikre az ESTA igényléskor kellett), bescannelni az útlevelünket és az ujjainkat, majd miután készül egy előnytelen kép rólunk, s már mehetünk is az ügyintézőhöz, aki megkérdezi, mi az utazás célja, hol szállunk meg, leveszi az ujjlenyomatainkat, készít egy másik képet (hogy erre miért van szükség 50 méteren belül kétszer, nem tudom) majd kellemes nyaralást kíván és már vehetjük is fel a csomagunkat.

Mi a Miami Beach-en, a Rock Hostelben foglaltunk 2 éjszakára szállást magunknak - és itt kb. ki is merült az előre szervezésbe fektetett procedúra (jó, hazudok, foglaltunk az év utolsó napjára egy FLL-CUN jegyet, amikor már láttuk, hogy nem nagyon lesz gond kijutni Floridába, de tényleg ennyi volt, hiszen egy évvel korábban már megtanultuk, hogy simán felkészülhetsz Phuketből, ha a végén úgyis Rióban kötsz ki :D) Szóval késő délutánra el is jutottunk a szállásra és nagy örömünkre tapasztaltuk: karácsony napjain minden bolt nyitva, az élet úgy megy, mint egy átlagos hétköznapon; a feldíszített karácsonyfák- és jégcsap formájú izzók pedig cukik a 28 fok melegben.

A tengerparton visszaköszönnek a Baywach-ból annyira ismerős vízimentő állomások emelvényei, a háttérben felhőkarcolók körvonalazódnak, mi pedig élvezhetjük a 2018 december végén kimondottan hűvös időjárást (26-28°C), ám mégis kellemes hőmérsékletű óceán vízét (22-24°C).

Őszinte leszek: személy szerint én nem éreztem azt a hatalmas "OMG, Miamiban vagyok, de cool" feelinget - de persze kinek mi jön be. Persze elég vagány pár napot eltölteni Florida legnépesebb városában, császkálni a felhőkarcolók között és konstatálni, hogy itt tényleg minden tök ugyanolyan, mint a filmekben. Miami egyébként 2008-ban első lett Amerika legtisztább városainak listán ami azonnal feltűnik az odalátogatónak: gyönyörű rendezett utcák, tiszta és friss levegő, iható csapvize és városszerte újrahasznosító programjai vannak. Úgy tartják, hogy a város az Egyesült Államok harmadik leggazdagabb városa, és világszerte ezen a listán a 22. pozíciót foglalja el - ezt azért az átlagkeresetű utazó meg is érzi, bár az egész USA jelentősen zsebbenyúlósabb terület, mint Amerika többi országa. 

Amit tilos kihagyni, az a Calle 8 (SW 8th St) és az azt körülölelő Little Havana városrész. A "Kis Havana" az eszenciája mindannak, ami összeköti Miamit Kubával. A betelepültek többsége Fidel Castro hatalomszerzése után menekült az USA-ba, és mind ők, mind itt élő leszármazottaik erősen tartják a kubai hagyományokat. Little Havana mindent megad, amit egy kultúrára fogékony utazó remélhet: a színes utcakép csodálatos, vannak itt színházak, kávézók, latin bárok, táncklubbok, és persze az elmaradhatatlan kubai szivar boltok! A Tower Theater-rel szemben a fagyit kötelező megkóstolni! Ha már ott járunk, ne hagyjuk ki a 16 utca hosszúságú Kubai Emlékparkot se és kicsit időzzünk el a Máximo Gomez Park végében, ahol a helyiek dominózás közben tárgyalják meg az éppen aktuális politikai kérdéseket. 

A Rock-ban töltött utolsó reggelen összebarátkoztunk egy lichtensteini párral, akik floridai körutazásra felkészülve béreltek autót, mi pedig jól becsatlakoztunk hozzájuk, így a következő napokban már közösen tettük meg az előttünk álló erez km-t. 

Az Everglades Aligátor Szafariról csomó jót olvastam az utazás előtt, így amennyire vártam, hogy ellátogassunk oda, annál nagyobb csalódás volt megélni a mocsártúrát. A 25 dolláros jegyet a floridai tartózkodásunk legnagyobb pazarlásának éltük meg: műanyag madár és egy darab aligátor fej köszönt vissza nekünk (persze simán lehet, hogy időszak/időjárás függő). Ha valaki mégis bevállalja, csak haladjon a 41-es úton a keleti part irányába 25-30 mérföldet és máris élvezheti a levegőpropelleres csónak zúgását és a mocsáron siklás szépségét (mondjuk ez önmagában elég érdekes mutatvány). Miután egy 20-30 percet a vízen töltöttünk, egy aligátor-show keretén belül meséli el az idegenvezető, hogy mi fán terem egy aligátor, simogatja, eteti a szerencsétlen benyugtatózott sztárokat, majd ha 3 dolcsit fizetünk extrán, egy baby-aligátort is kínozhatunk, míg elkészül a közös fénykép vele. 

A 41-es úton Naples felé haladva a mocsár mentén viszont már annál inkább érdemes autókázni: egyrészt jó móka számolni a "narrow bridge" táblákat, másrészt több száz szabadon mászkáló és napozó aligátor mellett haladhatunk el. Volt, aki egy kedves kis étterem mellett süttette a hasát (köhöm, hátát), így jól meg is álltunk és elkészültek a kötelező selfiek az állattal - aztán konstatáltuk, hogy egy csodás túraútvonal van kiépítve, amit kihagyni egyenesen vétek lett volna! A hídon végigsétálva ismerhetjük meg Florida kb. teljes állatvilágának természetes lakhelyét, gyönyörködhetünk a vidrákban és a számtalan madárban, a fákat körül ölelő bokrokban - egyenesen pazar!

Este érkeztünk Naples városába, ahol frenetikusat ettünk a Tonny’s Texas BBQ étteremben (aww még most is a számban érzem az ízét!) majd elfoglaltuk a privát medencével felszerelt Airbnb szállásunkat. 

Másnap végig sétáltunk az 5. sugárúton, mely a város főútja. A jobbról-balról kellemes kávézókkal, csodálatos hotelekkel és tipikus amerikai házakkal szegélyezett út a város fehérhomokos strandjába fut bele, ahol a Mexikói-öböl vizében mártózhat az arra tévedt turista. Mi ugyan nem terveztük, hogy egészen a partig lesétálunk, így fürdőruha sem volt nálunk, ezért a 8. sugárúton a helyi katolikus iskola mellett elsétálva értük el autónkat és vettük az irányt az Estero Island közepére, ahol a part tele van kagylóval – viszont az öböl vize meglepően hideg volt.

Eredetileg Fort Myers-ben akartunk megszállni egy Airbnb-n foglalt hajón, ám a tulaj valamit benézett, így vacsi után inkább tovább haladtunk Tampába, ahol átélhettük "Az Igazi Motel Élményt". Míg én mélyen aludtam, a szomszéd szobában valakit nagyon megvertek – sajnos rajtam kívül senki sem pihente ki magát… A jó ég tudja, hogy ez-e a "normális", de ha valaki feltétlen itt akar megszállni, akkor a Motel 6-ot keresse. A szobák tiszták, rendezettek, a fürdő kényelmes, de a folyosón bele lehet fulladni a cigiszagba - nem mondom, hogy kedvencemmé vált a hely.

Tampa belvárosa nem nagy, cserébe csomó múzeum van ott, érdemes pár órát elbolyongani – de nekem nem tűnt olyan helynek, ahol egy ebéddel egybekötött félnapos kiránduláson felül érdemes megállni. Imádtam viszont a Curtis Hixon Waterfront Parknál a szikrázó napsütésben pompázó pálmafákat és a műanyag kék karácsonyfát a henger alakú ház szomszédságában - annyira lehetetlen volt, hogy arra már szavak sincsenek! Éppen korcsolya fesztivál volt (mondom: szikrázó napsütés, póló!) és homokszobrász installációk, a gyermekmúzeumban pedig ingyenes mosdók és WIFI.

Azt terveztük, hogy az estét Orlandoban töltjük, de péntek lévén egyetlen egy (megfizethető) szállást sem találtunk a városban, így szem előtt tartva a másnapra tervezett programunkat, Titusville végcélt határoztunk meg. Basszus, Floridában marháta nem mérföldben, hanem időben kell mérni a távolságot: a 126 mérföldet - kb 206 km - 12 óra alatt tettük meg! Kb. félúton, Orlando mellett végre kipróbáltuk "Az Igazi Waffelhouse Életélményt"! Első blikkre meglepő volt a hazai édes gofrihoz szokott embernek a sós ízvilág, de páratlan volt és imádtam! A hely egyébként egy az egyben az amcsi filmeket adja vissza: piros asztalok az azt körül ölelő székekkel, egy halálian édes felszolgáló néni, s a zenegép, ahol ugyan már a mai nap slágerei kérhetőek 1 dolcsiért, mégis annyira hozza a feelinget, hogy már csak emiatt is érdemes betérni egy ilyen vendéglátóipari egységbe. Késő este értünk Titusville-be, ahol sikerült befoglalnunk egy horror pocsék szállást (Three Oak Motels): a szobában fullasztó cigiszag, az ágyon döglött ágyipoloskák - nem volt éppen kellemes. A város egyébkén nem bír nagy turisztikai vonzerővel, van benne egy ház, amit ezerszer eladtak, de eredeti állapotában van és korábban templom volt, na meg egy kis mocsárnyúlvány, ahol sörözés közben szétcsíptek minket a szúnyogok - de legalább közel van a másnapi úticélunkhoz, ami egyébként az egész floridai kiruccanás legszuperebb napja volt:

Kennedy Space Center – avagy a NASA látogatói központja. Én a reptéren dolgozom, így alapból van egy kis repcsi-őrületem, de amit ez a hely mutat, attól az ember szája tátva marad! Hihetetlen interaktív, lenyűgöző, ahogy láttam, nőket-gyerekeket-nagypapákat egyaránt teljesen elvarázsoló helyről beszélünk, ahol átélhetjük az űrhajó-felszállást egy szimulátorban, élvezhetünk 3- és 4D-s mozikat, és sétálhatunk egy igazi űrhajó-test alatt, na meg persze megismerkedhetünk a Hold- és Mars kutatások eszközeivel, az eddigi asztronauta hősökkel és az Apolló 14-es kapszulával és egy űrsiklóval is. Teljes mértékben megéri a 65 dolláros belépő az árát!

Még aznap este továbbálltunk Melbourne-be, ahol sikerült egy egy-az-egyben-igazi-amcsi-családiházban megszállnunk! Annyira jellemzően filmbeli volt, tökre imádtuk! Másnap reggelre viszont egyre durvább lett a karunkon és lábunkon felfedezett csípéseink nyoma, hatalmas vörös és rettenetesen viszkető pöttyök jelentek meg, így (nekem 31 meglátogatott ország után először) jól ki is használtuk a biztosításunkat és megnéztük, milyen a kórház a város szélén az USÁban. Színvonalas! Miután 4 nővér és 2 doki megvizsgált minket, kiderült, hogy totál feleslegesen paráztunk, mert "csak" szúnyogcsípés - komolyan mondom, nem hittük el - itthon a darázs csíp ilyet! - aztán a doki röhögve közölte: Floridában naplemente után a mocsaras- és tengerparti részen sétálni nem éppen jó buli, mert ez lesz az eredménye (mondjuk ha ennyire tipikus lenne, akkor nem értettük a helyiek és a nővérek csodálkozását a karunk láttán - na de mindegy, legalább a kórházat is kipipálhattuk :D) 

Ezen délelőtti élményünk után Melbourne strandján kötöttünk ki és élveztük a barátságos hullámokat és a strand tisztaságát – érdemes itt megállni legalább egy mártózás erejéig! Sajnos ezen a ponton érkezett el az újdonsült lichtensteini barátainktól a búcsú pillanata: ők visszamentek pár napra Orlandoba, mi pedig egy távolsági busszal leutaztunk Fort Lauderdale-ba (a jegy kb 6000 Ft-nyi dollár volt), ahová elég későn értünk el, így a városnézés elmaradt: fogtunk egy Ubert, elmentünk a szállásunkig, majd az előző szállásunk élményei után valamennyi ruhánkat kimostuk és felkészültünk a másnap reggeli utunkra: irány Mexikó!